A COVID BORZALMAI

Hírek Magazin Társadalom Tudomány Turizmus Vidékünk

Mennyire érdekesek a világban történtek, akár pozitív előjelű, kellemes dolgokról legyen szó, vagy negatív, keserű események okozzák a történteket? Kiderül, hogy tőlünk, emberektől függnek a magatartások és azok elfogadása, visszautasítása, tehát kezelése, attól függően, hogy mennyire vagyunk érintettek ebben, vagy maradunk közömbösen az érdektelenség homályában.

Időt kell szánnunk életünk fontos dolgaira, energiát kell adjunk amihez,  nekünk is töltődnünk kell. És ezt jó naponta tenni, „és erre jó kis kortól mieinket nevelni: civilizáltság, kultúráltság, vallásosság nekünk embereknek való, ezekben begyakorolva magunkat, jobbak leszünk mi magunk, és jobbak lesznek a  mieink is.”

Tanulságos gondolatok. De ebben a világban, amikor már alig számít a holnap, vannak azért még emberek, akik szeretnék végigvinni életükön azt, amit tehetnek jót, akikhez vonzódnak, vagy szeretik, azért mert övéik.

Fantasztikus dolgok történnek. Nincs ennek a ma háborújának középkori jellege, de annál inkább a történtek azt mutatják, hogy pusztító hatása óriási, majdnem leküzdhetetlen a tudomány minden beavatkozása ellenére. A számok fantasztikusan nagyok, de még nem érték el a célt, a várt eredményt, hogy a földi pusztulás 2-3 embermilliárdos legyen. Amerikában hiába halnak meg naponta 2-3 ezren, ez még mindig kevés. A kínainak hitt pusztító áramlat behálózta a földet, mindenhová eljutott, de eredményeinek nagysága még mindig a tervezett alatt van. Mi lesz a vége, mennyire lesz hatásos a védekezés, még mindig nem lehet tudni. Naponta halljuk közelünkben is, hogy ismerőseink, a hozzánk közeliek közül valaki maghalt. Nem sok  időbe telik aztán egy-két nap, vagy hét és már el is tűnt a fekete zsákba tett, gödör szélére szállított hulla-. Nincs búcsúzás, haldoklás. Még a temetés, az utolsó tiszteletadás, a kegyelet sem maradt meg, az élők, a közeliek sem lehetnek ott sokszor, mert ott van a veszély is. A kaszás fenyeget a sír széléről!

És akkor milyenek vagyunk egymással szemben? Baj az, ha vigyázunk, nem jó, ha betartunk egyes ajánlásokat? Ki tudja meddig lehet még itt maradni, meddig lehet várni a végét, vagy közben odaveszünk a rengeteg áldozat között?

A félelem, vagy az elővigyázatosság betartása mindenkinek saját dolga. Vannak okosabbak a tudósoknál, a szakembereknél. Adja Isten, hogy megússzák, ne legyen bajuk. De itt a sok példa, amikor már csak hallásból tudjuk, hogy ez is, az is elment. Két napos hatalmas szenvedés után megfulladt.

Jó lenne még maradni, főleg nem tétlenül, nem haszontalanul, hanem megtenni sok hasznos dolgot, amit már kevés ember bír korának tünetei miatt. Igaz, hogy a kezelésekre is oda kell figyelni.

Éppen ezért vannak talán olyan módszerek, anyagok, gyógyszerek, melyeknek segítségével még fel lehet tartóztatni a szerencsétlen helyzetet. A maffia, akiknek sikerült anti- termékeket gyártani, de inkább forgalmazni, a világ uraivá lettek. A leggazdagabbak. De eljön az ő idejük is, amikor már tudományuk nem segít rajtuk.

Egy-egy elszigetelt tudós, orvos is felbukkan, akit igyekeznek megsemmisíteni.

Említettem a borzasztó számokat. A megbetegedésekét úgysem tudjuk pontosan. Azok manipulált számok. De a több mint két millió hétszázezer elhunyt száma csak mond valamit. 2021 március második felében vagyunk. Az Egyesült Államokban jóval több mint félmillió embert vitt el a vírusfertőzés, Oroszországban majdnem száz ezret, Franciaországban 91 ezret ezret, Spanyoloknál több mint 73 ezret, az olaszoknál 104 ezer halott volt. Lehetne sorolni ezeket az ijesztő mennyiségeket, de mind ott van a világhálón részletesen. Itt még megemlíteném Romániát a több mint 22 ezer halottjával, ez is sok és a kiesések, veszteségek mértéke hatalmas, mindenütt károkat okoz.

Máramaros megyében összesen  881.000 beteget regisztráltak, az elhunyt áldozatok száma: 21.877.

A legfontosabb védekezési lehetőségnek a védőoltást tartják. A világ összes országában eddig több mint 409.763.820 ember kapott védőoltást, a teljes védettséggel ellátottak száma több mint 94 ezer.

A Covid-19 járvány a kitörés óta eltelt 4 hónapban már akkora visszaesést okozott a világkereskedelemben, mint az amerikai-kínai kereskedelmi háború egy teljes év alatt – állítja az Euler Hermes, hitelbiztosító friss elemzésében.  A gazdasági élet normalizálódása fokozatosan és lassan történik majd: Kínában már márciusban elkezdődött, de világszinten csak május végére várható.

Az uniós vezetők az oltási folyamat felgyorsítását szorgalmazzák

A jelenlegi válsághelyzetben az EU és tagállamai együttesen igyekeznek lassítani a vírus terjedését, megerősíteni az egészségügyi rendszereket, enyhíteni a világjárvány társadalmi és gazdasági hatásait, valamint támogatást nyújtani a munkavállalóknak, a vállalkozásoknak és a tagállamoknak.

Az uniós vezetők július 21-én megállapodtak a 2021–2027-es időszakra szóló teljes költségvetésről, amelynek összegét 1824 milliárd EUR-ban állapították meg. A többéves pénzügyi keretet (MFF) és a Next Generation EU (NGEU) keretében teendő rendkívüli helyreállítási erőfeszítést ötvöző csomag segíteni fogja az EU-t a Covid19-világjárvány utáni újjáépítésben, továbbá támogatni fogja a zöld és a digitális átállást célzó beruházásokat.

Ezek az eszközök kiegészítik azt a három, összesen 540 milliárd EUR értékű biztonsági hálót, amelyet az EU már korábban létrehozott a munkavállalók, a vállalkozások és az uniós országok támogatására.

A Covid19-világjárvány globális kihívást jelent, így globális választ tesz szükségessé. Az EU és tagállamai egy „Európa együtt” elnevezésű, 38,5 milliárd EUR összegű átfogó válaszintézkedés-csomagot is létrehoztak, ezzel támogatva azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a partnerországok tesznek a világjárvány leküzdésére.

A Covid19-et egy új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozza, amelyet 2019 decemberében, Kínában azonosítottak először.

2019 decemberében a kínai Vuhan városban Covid19-járvány tört ki, amely gyorsan átterjedt Kína más térségeire és a világ többi részére. 2020 januárjára elszigetelt esetek jelentek meg néhány uniós tagállamban.

Éppen ezért, látjuk a körülöttünk lévő  halottakat, betegeket, a gyógyultakat is, az oltások ellentmondásosságát, de az eredmény még mindig a legkisebb színvonalon jelentkezik.

Ezért említem végül a még nem kielégító eredményeket, melyek szerint Magyarországon  már harmadik napja 200 felett van a halottak száma, és 1.500.000 ember vette be az oltást, Romániában a szám csökkent és 100 alő esett az áldozatok száma.

HF

Foto: illusztráció internet

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *