VÍRUSOK, JÁRVÁNYOK, VESZEDELMEK

Még évek múlva sem fogunk mindent pontosan tudni a koronavírusról. De most már úgy tűnik, hogy tudunk egyet s mást és majd még többet is az idő múlásával, valamint az egyre inkább terjedő hírekből azt is, hogy emberi beavatkozás, emberi kéz csinálta kialakulását és terjedését. Nem bizonyítottan, de erről is beszélnek már igen magas szinten, […]

Continue Reading

Kedves családom, rokonaim, barátaim, ismerőseim, olvasóim!

Mindenkihez szeretnék szólni ezekben a napokban, amikor meg kell elégedjünk és örvendünk annak is, hogy írásban küldünk üzenetet gondolatainkkal, jókívánságainkkal. Nehéz helyzetben vagyunk, de lehet, hogy éppen az mutatja nekünk az új utat, hogy “Isten időközönként újra tervezi a világot”. Olyan napokat élünk, amilyeneket eddig még soha. A múlt nagyon sok nehézsége mellett, a pusztító […]

Continue Reading

KÁLVÁRIA ÉS KERESZTÚT FELSŐBÁNYÁN

A keresztút – via crucis, via dolorosa – eredetileg az a kb. 1,5 km-es útvonal, melyen a keresztény hagyomány szerint Jézus a kereszttel a Praetoriumtól  kiment a Golgotára. Ma olyan ájtatosság, aminek segítségével a keresztény hívek Jézus szenvedésein és keresztre feszítésének eseményein elmélkedhetnek. FELSŐBÁNYÁN  dokumentum bizonyítja, hogy 1847 előtt azon a helyen ahol most van, már […]

Continue Reading

“ÉS EGYSZER VÉGE LESZ A VIHARNAK”

A legújabb katasztrófák még mindig megállíthatatlanok! Április 3-án eddigi rekord eredmények mutatnak a veszedelemre. BENT KELL MARADNI! NEM SZABAD KIMENNI! a MÁSODPERCRE PONTOS REGGELI statisztika: összesen: 1.016.401 fertőzött, összesen: 53.160 halott Olaszország vezet 115.242 beteggel és 13.915 elhalálozással. Spanyolországban 112 ezer fölötti a betegek száma, 10.348 halott, Franciaországban majdnem 60.000 fertőzött, 5387 halott. Romániában 2.738 […]

Continue Reading

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged , mert Szent Kereszted által megváltottad a világot !

Rövid idővel a nagyhét előtt, így illik köszönteni, gondolkodni, cselekedni minden embernek, akik úgy gondolják, hogy a kétezer év húsvétünneplése első alkalommal marad el ilyen drasztikusan, ilyen körülmények között, borzasztó szenvedések és félelem közepette, mert a világot megtámadta valami, amiről nem sokat tudunk, nem tudunk megfelelően védekezni és menekülni, mert lassan-lassan már sehol a Földön […]

Continue Reading

EMBERSÉGBŐL TÍZES

2020. március 26. Minden közösségben találkozunk gondokkal, melyek megoldása helységenként különbözhet, attól függően is, hogy melyik helyen kitől függ a megoldás, arra termett, arra való emberek dolgoznak érdekében, vagy elhanyagolt érdektelenség uralja a helyzetet. Az ember jelenléte mindenképpen fontos, meghatározó és ha akarat és jószándék is járul hozzá, akkor biztosra vehető a siker, a jó […]

Continue Reading

HARMADIK VILÁGHÁBORÚ

2020 III. 22. A második világháború utáni években, a hidegháború idején rebesgették, várták, a félelemkeltő fenyegetést: jön majd a harmadik világháború! Nos én ebből megéltem néhány pillantást, hiszen a második világháború keserű valóságát sikerült megkóstoljam, a roppant szegénységet és nyomorúságot, valamint azt az életet, amikor semmi sem volt normálisan beszerezhető, megkapható, csak bizonyos nehézségek árán, […]

Continue Reading

SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS

Felsőbányán elkezdték a kukák kihelyezését a hulladék szelektív gyűjtése céljából. A házaknál ezek a hulladékgyűjtő kukák a műanyag-fém-karton összegyűjtésére szolgálnak. Zónákra osztva, egy olyan naptárat állítottak össze, mely szerint a gyűjtés kétszer egy hónapban fog történni. Felsőbánya modern város kell legyen, ahol látszik a civilizált élet, a tisztaság! A felelősségérzetre és jó gazdálkodásra hívja fel […]

Continue Reading

A Gutin (1447 m) ma – 2020. február 7-én

A Vihorlát–Gutin-hegyvidék egyik legkeletibb tagja. Az év bármelyik évszakában, akár bakancsos turizmussal, vagy gépkocsival, a Gutin csúcsaiban, völgyeiben, szakadékaiban, szikláiban, növény- és állatvilágában nagy élvezettel gyönyörködhetünk. Bárhonnan és bármikor is pillantjuk meg a Rozsály széles hátát, Petőfi hallhatatlan sorai lüktetnek felénk: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. / Még zöldell a nyárfa az ablak […]

Continue Reading