Felsőbánya a festészetben — Festészet Felsőbányán

Hírek Magazin Művészet Társadalom

    „Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gondolat: törleszthetem–e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örömeiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik századok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

    E szavakkal/sorokkal indítottam a Művelődés 1970. májusi számában, Felsőbánya, kisvárosi művelődési körkép címmel közölt tudósításomat. Adósságom beváltatlan maradt.  Miért/miként is jutott most, évtizedek múltán is eszembe a lelkiismeretemet terhelő adósság?  Most, hogy kezembe került Hitter Ferenc által írott/összeállított, igényes nyomdai kivitelezésben megjelent munkája: Felsőbánya művészettörténete(1) című háromnyelvű, rendkívül bőséges műmelléklettel ellátott kiadványa.  Különösképpen örvendtem annak, hogy, amit én nem tettem meg, évtizedek múltán, konok és kitartó igyekezettel megtette/megteszi az ugyancsak felsőbányai születésű Hitter Ferenc helytörténész. Míg az én hajdani írásomban csupán egy Popp Aurel–reprodukció – Felsőbányai táj – utalt a városhoz kötődő képzőművészeti emlékekre, e kiadványban pazar bőséggel tárulnak elénk a város természeti/építészeti öröksége ihlette képzőművészeti alkotások.

    Ki is e szép kiadvány szövegének szerzője, a több százra rúgó – pontosan számolva: 450 – műmelléklet reprodukcióinak hangyaszorgalommal összegyűjtő, csokorba szedő munkása? Hitter Ferenc személyét, tevékenységét már több ízben bemutattuk a Művelődés olvasóinak: „Sors, nyiss nekem tért” (2013/7), „…nekem szülőhazám” (2015/6), Helytörténet – két tételben (2018/2).

    A méltatásra kiszemelt kötet címe olvastán sokan felkaphatják fejüket: képzőművészet Felsőbányán, illetve – pontosabban szólva – Felsőbánya művészettörténete? Ki hallott róla? Nagybánya – az igen: a Hollósy Simon által közel 125 éve alapított festőtelep történetének ismeretében már nem cseng oly idegenül Felsőbánya neve.     

    Mielőtt rátérnénk Hitter Ferenc ez újabb kötetének bemutatására/méltatására, említsük meg, hogy Felsőbánya, a történelmi dokumentumokban első ízben 1329-ben Mons Medius néven említett város eddig ismert első művészi megjelenítései a századokra nyúlnak vissza az időben. Egy 1773-ban készült nyomat, valamint a XIX. század első feléből származó rézkarc–reprodukciók jelzik: a táj szépsége az ismeretlen alkotókat is megihlette. Művészettörténeti adalékként kell említenünk a római katolikus templom oltárképét, Lotz Károly alkotását.

    Visszatérve az előbbi bekezdésben indított gondolatmenetre legelőbb is Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész – a nagybányai festőtelep történetének kutatója, kiváló ismerője – nevét kell említenünk, aki az elsőként kutatta és tárta fel tudományos igényességgel azt a folyamatot, amely a nagybányai festőiskolából alkalmilag kirajzott képzőművészek indítottak el, a múlt század húszas éveinek elején. Legelőbb is, nem csupán érintőlegesen, hanem témaválasztásában is kifejezésre jutott tanulmánya(2)Felsőbányai nyarak – hívta fel a figyelmet a Nagybányával szomszédos városka ez irányú értékeire. Annak alapján idézzük fel a kezdeteket. „A felsőbányai megtelepedés gondolata Litteczky Endrétől származik” – állapítja meg. A továbbiakban elősorolja: kik is jöttek Felsőbányára? A kezdeményező hívására Krausz Ilona – Litteczky Endre későbbi felesége – és Krausz Albert Temesvárról, Róth Ferenc Brádról, Romul Ladea Bánságból, Tibor Ernő Nagyváradról, a Felsőbányához élete végéig hű Nagy Oszkár Aradról, valamint Litteczky Endre felfedezettje, az alig tizenkilenc éves Pirk János alkotott rövidebb–hosszabb ideig Felsőbányán. Illusztris névsor! Felsőbánya szeretettel fogadja, a város hatósága segítőkész figyelemmel övezi művészvendégei megtelepedését. A szerző által „csoportnak, spontán társulás”–nak nevezett kisközösség csakhamar ismertté tette a város nevét: 1923-ban Nagybányán, Kolozsváron és Nagyváradon, 1924-ben Kolozsváron jelentkeznek csoportos kiállítással. „Nagybánya nem szívesen vett tudomást a szomszédságában működő csoportról. (…) De a felsőbányai nyarak emlékei nem múlnak el nyomtalanul. Felsőbánya divatos lesz, egyre többen keresik fel. S ez kétségtelenül a csoport érdeme.” Kik is voltak „egyre többen”? A húszas években ideig–óráig Felsőbányán dolgozó Aba–Novák Vilmos, Patkó Károly, Fleischer Miklós, Borgida Pál, Ferenczy Valér, Mikola András, Shakirov Sebestyén, Mohi Sándor, Boldizsár István, s a Felsőbányán 1932-ben műtermet építő Popp Aurel… Mi is vonzotta, mi is késztette őket vissza–visszatérni Felsőbányára? „Kimentek a Gutinra, a Bódi–tóhoz, a Borkút nevű savanyú–forráshoz, a közeli falvakba, Giródtótfaluba, Kapnikbányára. Festményeiken, rajzaikon megjelennek a zsindelytetős felsőbányai házak, s a házak frontját barokkosan megtörő félköríves pincelejáratok, a manzárd tetejű műemlék–városháza. Figurális képeken a nyüzsgő felsőbányai vásár, bányásztípusok. Különösen vonzotta a társaságot a Hegyes–hegy, mely, mint óriási cukorsüveg – egy korabeli leírásból vesszük át a hasonlatot – »úgy néz farkasszemet a Bányaheggyel, mint egykor Dávid Góliáttal. Jókedvében félrecsapott sapkás fejjel még néhai Kneip pátert is híven utánozza, amennyiben folytonosan lábvizet vesz a Zazarban«”.

    Murádin Jenő negyedszázad múltán újabb, részletezőbb tanulmánnyal, a Felsőbányai Kalauz című kötetben(3) állít emléket a városhoz kötődő képzőművészeknek/képzőművészetnek.  Indoklásképpen tesz említést arról, hogy „Felsőbánya páratlan természeti szépsége, a kisváros különleges bája vonzotta oda a felfedezőket, a telep művészeit”, majd Litteczky Endre szavaival ad hangsúlyt a megállapítás hitelességének: „művészre nézve érdekesebb, megrázóbb, festőibb terület el sem képzelhető. A szelíd lírától a drámáig minden feltalálható, csak meg kell látni”. A tanulmány szerzője megindokolja, hogy a felsőbányai kirajzás, az 1922–23-ban ott alkotó művészek miért is nem váltak valódi művészteleppé: „hiányzott az elkülönítő cél, a közös program. Éppen a lényeg, ami hosszú távon együtt tudta volna tartani a csoportot.” A Felsőbányára látogató, ott alkotó művészek közt –a fentebbiekben felsoroltak mellett – megemlíti Ferenczy Valér, Fialka Olga, Pászk Jenő nevét. Tanulmányának zárógondolatai megelőlegezik az újabb kutató munka ígéretét: az ott készült művek „Felsőbánya művészeti hagyományait képezik. Ez az örökség XX. századi kultúránk része. Számbavételét ezért láttuk fontosnak. További föladat a lappangó művek fölkutatása, sorsuknak földerítése.” A kiadványban húsz alkotó huszonhat reprodukciója nyújt ízelítőt a felsőbányai fogantatású képzőművészeti alkotásokból.

    A téma iránti érdeklődése tovább érett. Új s újabb dokumentumokkal, adatokkal gazdagítva, fényképekkel, fekete–fehér és 32 színes művészeti reprodukcióval színesítve könyv alakban is megjelent, A felsőbányai művésztelep címen(4). Ezzel – a megtisztelő művésztelep minősítéssel – mintegy beemelte, kanonizálta azt a művészettörténetbe. Az ott létrejött „laza szerkezetű művésztelep” tagjait, s a később Popp Aurel és a budapesti Patkó Károly hívására/ösztönzésére oda ellátogató, vissza–visszatérő, ott alkotó képzőművészeket a város és vidéke csodálatos varázsa, a változatos és színgazdag képtémák, motívumok – városkép, utcák és házak, műemlékek, a bányaváros urbánus szépsége, hegyek, távolabbi tájak – vonzották, ihlették az egyetemes magyar képzőművészet történetében is számon tartott értékes alkotásokra. A Litteczky Endre által szervezett művészközösség 1922–1924 közötti kiállításai – Nagybánya–Kolozsvár–Nagyvárad–Arad–Temesvár–Kolozsvár – Felsőbányát beemelték a korabeli művészvilág térképére. Ha szervezetileg fel is bomlottak, műveikkel „egy vidék mélyreható művészeti felfedezését eredményezték”. Miként, mily eredményességgel? Murádin Jenő tekintélyes névsorral – harmincöt alkotóművész lexikonszerű bemutatásával – igazolja egyfelől a városhoz kötődő alkotók sokaságát, rangját, másfelől a folytonosságot, amely immár közel száz éve jelzi a város és vidéke kiapadhatatlan ihletadó forrásként van jelen a művészeti életben. „Az egykor rivális felsőbányai festőtelep, az Aba Novák és Patkós Károly köré szerveződött csoport munkásságát és a kárpáti bányavárosban korábban vagy későbben megfordult festők számbavehető hagyatéka 20. századi képzőművészeti kultúránk értékes része.” A folytonosságot hivatott biztosítani – utal rá záró soraiban a szerző – a Véső Ágoston, Munkácsy–díjas festőművész kezdeményezésére 1996-ban alakult Nagybánya Tájképfestő Telep” vitt/visz tovább azáltal, hogy 2000-től Felsőbányát választotta nyári táborozása telephelyéül”.

    „További föladat a lappangó művel fölkutatása, sorsuknak földerítése” – idézhetjük vissza magunkban Murádin Jenő szavait. És hozzá tehetjük, hozzá tesszük: a föladat, Hitter Ferenc személyében, megtalálta emberét

    Mindennek ismeretében, számbavételét követően vettük kézbe Hitter Ferenc kötetét. E méltatás olvasójában fölmerülhet a kérdés: lehet, van még lehetőség újat mondani e témában? Megelőlegezzük a választ: igen, lehet, sőt kell is, hisz mind történetisége, mind az ott született alkotások megszámlálhatatlan volta további kutatásra ösztönöz. És ne feledkezzünk meg az azóta eltelt időről sem…

     A gyermekkori emlék – a felsőbányai utcákon festő művészek látványa –, továbbá a helytörténetben elmélyedni törekvő szándék, igyekezet, kutatás – a mélység bányavirágaira, a természet utolérhetetlen szépségű alkotásaira rátaláló bányászhoz hasonlóan – új s új értékeket hoz felszínre, tár a város és a téma iránt érdeklődők közössége elé… Az előtte járók munkáira épülve, azt hasznosítva rója sorait, hogy a mai nemzedékben s az utána jövőkben is felismertesse, tudatosítsa mindazon ismereteket, amelyeket a gazdag és hányatott sorsú történelemmel rendelkező város polgárainak tudniuk kell, tudniuk érdemes.

    E belső indíték tartja örök szellemi mozgásban, különösen az utóbbi harminc év ideológiai dogmáktól, kalodáktól mentes időkben. E mind tartalmában, mind nyomdai kivitelezésében csodálatos kötet tovább mélyíti a helybeliek lokálpatriotizmusát, kötődését szülővárosához, szélesbítheti azok körét, akik a művészet révén ismerik fel értékeit. A három nyelven útra bocsátott szöveg nem csupán a téma helyi, országos megismerésének a lehetőségét kínálja. Adott, kiérződik a sorokból az az érzelmi többlet, amely a megközelítésben, az értékfelmutatásban – az írásban és a korabeli fotók, reprodukciók felkutatásában, gyűjtésében – vezette: ez a mienk, a felsőbányaiaké. De ne siessünk előre! Idézzük fel azt az ösvényt, amely a megismerés kezdetétől, az első impulzusoktól e szép alkotásban csúcsosodott ki.

    A téma a helytörténetíró Hitter Ferenc figyelmét sem kerülhette el. Kutatásai első gyümölcse a Felsőbánya története(5) című monográfiája Művészet címmel jegyzett alfejezetében tér ki az ide ellátogató, a később itt megtelepedett művészek munkásságára. „Szerették a kék eget, a hegyeket, réteket, a város különös bányászházait, a Zazar–partot, templomokat és gesztenyefákat…” Név szerint említi, sorolja a Litteczky Endre köré csoportosuló művészek nevét, s azokét is, akik később csatlakoztak, ideig–óráig hozzájuk. Figyelmét nem kerüli el a Felsőbányán megtelepedett Nagy Károlyné Hajós Ilona, aki a nagybányai festőiskolában Krizsán János és Mikola András irányításával sajátította el a művészet alapismereteit, később a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réthy István, Lyka Károly… mesterek tanítványa volt, továbbá a helybeli születésű – ugyancsak a nagybányai festőiskola növendéke – Nyisztor Amália sem. Mindezek kisugárzásaként tesz említést a városban később felvirágzott, Véső Ágoston, Apostol Nicolae és Sainelic Sándor irányítása alatt kibontakozott amatőr festészeti mozgalomról.

    Kutatásai, a téma kibontása itt nem ért véget. A városhoz kötődő személyekről szóló írásokat felölelő kötet(6)Felsőbányai arcképcsarnok – tíz év múltán tér vissza a témára: „fontos ismerni az utókornak azoknak a híres festőművészeknek a nevét,akik Felsőbányát úgy adták tovább a »világnak«, mint a természet egyik leggyönyörűbb foltját.” Művészettörténeti munkák alapján gazdagodik az a névsor, amely a Felsőbányához kötődő, szépséges tájait vásznaikon megörökítő művészeket veszi számba. A fentebb említetteken túlmenően a kötet oldalain találkozhatunk Jándi Dávid, Glatz Oszkár, Maticska Jenő, Krizsán János, Gáll Ferenc… nevével. A Karácsony Emmy kötetéből kiragadott idézettel a művészi miliőt is megidézi: „Milyen szép az a Felsőbánya! Mindig csodálkoztam a Svájcba rohanó embereken, amikor nekünk itt van egy Felsőbányánk, amelyet olyan kevesen ismernek. Festettünk egész nap ebéd nélkül, mert ki fog azért lemenni a hegyről? Estére egy–két képpel tértünk haza…” E kötet többleteként kell említenünk azt a két írást, amely Nagy Károlyné – született Hajós Ilona, illetve egy magányos művészlélek – Nyisztor Amália művészetét immár bővebb terjedelemben ismerteti meg az olvasókkal.

    A téma hangsúlyozottan, külön fejezetként – Felsőbánya művészvilága –, reprodukciókkal gazdagítva/színezve, jelen van az újabb helytörténeti kiadványban.(7) Az előbbi kötetekben olvasható történeti áttekintés bővebb változata idézi elénk az indulást s a művészvilág további, a második világháború utáni évekre is jellemző, lankadatlan érdeklődését. A kötetcím az altalaj kincseire utal, a bányavirágokra, amelyek hírét vitték városunknak a világban. Emellé sorolja, joggal,, hogy az itt „korábban vagy későbben megfordult festők számba vehető hagyatéka 20. századi képzőművészeti kultúránk értékes része” lett. A következő mondat azonban már hírül adja: „A felsőbányai táj varázslatos szépsége máig tartóan kínál témát és motívumokat az ott megforduló festőknek., Korántsem véletlen, hogy az 1996-ban alakult Nagybánya Tájfestő Telep 2000-től Felsőbányát választotta nyári táborozása állandó színhelyévé.” A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület segítségével, a Nagybánya Képzőművészeti és Kulturális Egyesület által életre hívott, Véső Ágoston Munkácsy–díjas festőművész által irányított festőtelep az elmúlt két évtized alatt számos neves erdélyi és anyaországi magyar művészt hívott meg; alkotásaik, a nagybányai csoportos kiállításokat követően eljutottak a magyar fővárosba, valamint Pécsre is. Képeiken a nagybányai iskola legszebb hagyományai élednek újra, a felsőbányai kirajzás reinkarnációjának lehetünk tanúi. Hitter Ferenc tudósításainak csokra jelzi a gazdagodást, a mellékelt reprodukciók pedig a táj varázslatos szépségét, festőiségét idézik elénk. A sok–sok információ közt felbukkan az a hír, miszerint Felsőbányán, az említett mellett, újabb festőtábor vert sátrat: 2016-ban Hitter Ferenc kezdeményezésére létrejött a Monte Medio értékei egyesület tevékenysége súlypontját az évente két ízben – nyáron és ősszel – megszervezett tábor képezi, amelybe ismert képzőművészeket hív meg, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy megalapozza egy jövőben létrehozandó helyi képzőművészeti múzeum állományát.

    Az évtizedek során felhalmozott tudásanyag késztette, indította Hitter Ferencet arra, hogy egy impozáns kötetben foglalja egységes keretbe, egy közös cím alatt – Felsőbánya művészettörténete – fölmutassa, jelenítse meg a száz évre visszavetíthető folyamatot, melynek ezernyi gyümölcse – a színesfémbányászat megszűnése után – egyedüli értékhordozóként reprezentálhat bennünket a világban.

    A kötet szövegrésze egyfelől a Murádin Jenő tanulmányaira, másfelől a maga vágta ösvényen haladva ismerteti a történeti hátteret, folyamatot, amely napjainkig elvezet. Az előbbi kötetek ismeretanyaga – mint turistát a színes jelzések – biztos tájékozódási pontokként állnak előttünk, a sok–sok mozaikból eggyé áll a kép, tágabb perspektívában tárul elénk. A művészek visszaemlékezései jelzik számunkra: életterünk a nehéz  élet tükre, ugyanakkor a csodák világa, a természet szép ajándéka. „A hajnali órákban egy különös hangú kalapács monoton verését alig nyeli el a kisváros mélységes csendje, amikor a távolból a májusi éjszakák tüneménye, a szentjánosbogár fényéhez hasonló mozgó lámpácskák elszórtan megjelennek a hegyoldalakon és húzódnak, tömörülnek a nyugati és keleti irányokban. Bányásznépség. Koravének és sápadt, sárga, agyagos színnel megfestett, tépett ruhájú fiatalok.. Szótlanul, lehorgasztott fővel, bánatosan mennek a korai hűs, tiszta levegőből a forró, nehéz atmoszférájú mélységbe. (…) Ragyogóan süt a nap. A tiszta kék égbe a megsebzett, összevissza turkált Bányahegy  ezernyi zöldje terpeszkedik, háttérben a kopár Rozsállyal. Apró, színes falú, jellegzetes, virágos ablakú kis kertes házikók bontják meg a zöld kolosszust, le egészen a szeszélyes, szaggatott, néha vad folyású Zazar–partig. A házak vonalát itt a legnagyobb mérnök, a Zazar jelölte ki, mely ellen erős küzdelem folyik minden talpalatnyi földért…” Litteczky Endre sorai egyfelől elénk vetítik a néhai felsőbányai plébános – Czumbel Lajos – Bányamunkás című könyvének komor szövegét, másfelől a Felsőbányán alkotó művészek természetimádó, szépsége előtt hódoló visszaemlékezéseit. E kettősség adta – mintegy a nehéz mélyszinti munka ellentételezésül felkínálkozó, a reményt adó zöld környezet, a hitet tápláló kék ég ellentétpárosában megtestesülő – életkeret egyaránt téma lett a festők vásznain.

    Kérdezhetnénk magunktól: lehet–e még hozzátenni valamit is a Murádin Jenő által oly mélyen feltárt, leírt, bemutatott képhez? Igen: lehet! Hisz a teljesség csupán igény lehet, vágy, amihez hozzá tehetjük a magunk meglátásait, a más szemszögből történő rálátást, a saját kutatás, meg– és felismerés gyümölcseit. Ezt tette Hitter Ferenc is, amikor helyi vonatkozású adatokkal példázza Ady József fafaragó művész, Deák János festőművész, és a helyi születésű Barkóczi Vera szobrász és grafikusművész munkásságát, életrajzi és témabeli kötődéseit a városhoz. Ezt tette akkor is, amikor részletezi a rendszerváltás utáni eseménysorban felidézi az 1996-ban létrejött, 2000-ben pedig Felsőbányán megtelepedett Tájképfestő Telep művészeinek jelenlétét, miáltal – Sümegi György szavait idézve – „Felsőbánya újra visszatért, vagy visszatérhet a magyar művészettörténetbe”. Hosszú lenne a névsor, amely a telepen alkotó hazai és anyaországi művészek törekvése – amint nevében is hordozza – a nagybányai iskola legszebb hagyományait kívánja folytatni: a tájképet, újra előtérbe állítani. Hazai és külföldi kiállításaik sikere jelzi: jó úton járnak!

    A megújulás, a Felsőbányához kötődés szándéka teremtette az az újabb kezdeményezést: a Hitter Ferenc által létrehívott „Monte Medio értékei” Egyesület, amely „örökségünk őrzését civil szervezeti hozzájárulással és kimagasló festőművészeti tevékenységgel igyekszik folytatni”. Az egyesület 2016 óta évente két festőtábor szervezésével járul hozzá Felsőbánya újrafelfedezéséhez – más–más szemléletmódban, más–más művészi perspektívában ábrázolni azt, ami az évszakok kínálatában eléjük tárul. A táborban vissza–visszatérők, új meghívottak – a hazaiak közül: Kovács Emil Lajos, Kovács Bertalan, Talpos Elizabet, Mile László, Suciu Nicolae, Győri Sánta Kinga, Gájer Papiu Grrety, Czirjék Lajos, Katona György…; az anyaországból: Balló Andrea, Katona György, Both Teodóra, Gonda Zoltán…; Kárpátaljáról: Kopriva Attila, Prykop Adrian  – „a régi törekvések folytatását igyekeznek megvalósítani”, a kitaposott ösvényeken haladva, friss, életteli szemlélettel dúsítva jelenítik meg azt, amit a természet, a hagyományos városkép arca kínál számukra.

    A városvezetőség a kétezres évek elején szobrásztábort szervezett. Az akkor és ott született alkotások évekig szunnyadtak, méltatlan körülmények közt, mígnem a tavaly a város új negyedében szoborparkot létesítettek, ahol Dumitru Paina, Gavril Abriham, Ioan Deac Bistriţa, Traian Moldovan, Ion Mihele, Mircea Bochiş alkotásai immár méltó környezetre leltek. Ezt egészíti ki Rusu Mircea Cornel Szűz Mária szobra, melynek révén a római katolikus templom védőszentje immár kilépett a szakrális körből, s mintegy a város fölé magasodva óvja/védi hívő népét.

    A kötet legértékesebb része a Galéria címszó alatt, azt követően – kiegészítve a szövegek közé iktatott reprodukciókat – hatvankét alkotó több mint 450 művének reprodukciójával gazdagítja ismereteinket, kínál kiapadhatatlan esztétikai élményt számunkra. Hihetetlen szorgalom és elköteleződés vezette Hitter Ferencet arra, hogy e rendkívül értékes adattárat létrehozza, korszakokra tagolva, virtuális kiállításként elénk tárja. A művészettörténet panteonjában örök helyet foglaló alkotók, ismert és már–már elfeledett nevek, emlékeink képzeletbeli vásznain felidézhető, oda kívánkozó művek sorjáznak oldalakon át a hőskorból mind a mai napig terjedően. Ki tudná megítélni, hogy e szépségáradat melyik nyújtja a legmaradandóbb hatást?! Örömmel állapíthatjuk meg, hogy napjaink, a Tájképfestő Telep, illetve a Monte Medio értékei által összehívott művészek alkotásai hűségesek a nagybányai hagyományokhoz. Keveseknek bizonyulnak a szavak, méltatlanok a reprodukciókról elénk táruló látványhoz. Ha azt mondjuk: szép, csodálatos – keveset mondtunk, szürke sorokat írhatunk mindarról, amit a festők múzsája – az örök természet – ihletett. Egy mondat a fényképekről: dokumentumértékük

maga is dicséretet érdemel.

    Becsukjuk a könyvet. De nem dugjuk el a többiek közé. Nap mint nap kézbe vesszük: emlékeztetőként, szépségszomjunk oltása végett. Felsőbányaiként pedig a büszkeség többletével: ez a mi üzenetünk, ez a mi ajándékunk a világnak!

    A szerző nem titkolt álma, reménybeli terve, hogy a „Monte Medio értékei” Egyesület táborlakóinak/meghívottainak munkáiból valamikor létrejöhet egy állandó Képgaléria, ami „méltóképpen hordozná a nagy örökséget, a történelmi és kulturális hagyományok megőrzése és bemutatása céljából”.

                                          Máriás József

(1)Hitter Ferenc: Istoria artelor la Baia Sprie – Felsőbánya művészettörténete     – History art of Baia Sprie Eurotip Baia Mare, 2018

(2)Murádin Jenő: Felsőbányai nyarak        

    Művészet,  1972/6. szám, 20–23.  old.

(3)Murádin Jenő: A felsőbányai művésztelep

    EMKE Füzetek 15–16. Felsőbányai Kalauz  

    A Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület kiadása

    Nagybánya, 1998., 74–91. old.

(4)Murádin Jelnő: A felsőbányai művésztelep

    Kriterion Könyvkiadó  Kolozsvár, 2006

(5)Hitter Ferenc: Felsőbánya monográfiája (Részletek) 1993

(6)Pain Lajos – Hitter Ferenc: Felsőbányai arcképcsarnok

    A szerkesztő (Hitter Ferenc) magánkiadása  Nagybánya, 2002

(7)Hitter Ferenc: Könnyező aranytellérek

    Helytörténeti gyűjtemény Felsőbányáról  Eurotip, 2016  181–241. old.   

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *