Felsőbánya – a kiváltságok városa volt

Magazin Társadalom Travel Turizmus Vidékünk

Aki nem járt még ezen a tájon, annak is szembetűnő már érkezésekor a különlegesen megragadó, a hegyek, a változatos domborzat, de a kis egykori bányászváros is, melynek nyomai, az egykori jellegzetes házakban találhatók, de a nem túlságosan megterhelt építészeti létesítményekben is.
A város történetének szempontjából gazdag múltra tekinthetünk vissza. Egyes feljegyzések szerint a történelem előtti időkből való a település. Természetesen, mindég a fennmaradt dokumentumokra, leletekre kell hivatkozzunk, és ilyen szempontból a létező első írásos említést tartjuk hitelesnek, ami 1329-ből származik, amikor Mons Medius – Felsőbánya és Rivulus Dominarum – Asszonypataka – közös bíró alatt fennálló településként vannak említve. Az első írott dokumentum szerint tehát Felsőbánya város volt. A bányavárosok keletkezésének idejét második Géza (1141-1161) idejére, vagy IV.Béla (1235-1270) korára teszik. Valószínű azonban, hogy a várossá fejlődés az 1241.évi tatárjárás utáni időkben történt. I.Róbert Károly (1308-1342) kiváltságlevele már bányavárost említ és abban a királynak járó bányabér – az urbura – fejében a bányamonopóliumot, érckeresés és bányászati jogokat biztosít. Az 1239-ből származó pápai levél említ ugyan e vidéken lakó Girard de Bánya nevű plébánost, azonban az 1333-35-i pápai tizedlajstromok külön plébániát említenek. A királyok egész sor kiváltságleveleiről van tudomásunk, melyben mindég találunk valami újat. 1346-ban Nagy Lajos városi polgári jogokat és pallosjogot ad a városnak, Zsigmond király 1393-ban megerősíti azokat, Hunyadi János, Mátyás király, II.Ulászló (1490-1516), II. Lajos (1516-1526), Zápolya János (1526-1540) megerősítik, vagy bővítik az előző adományozott kiváltságokat. Mária Terézia (1740-1780) vásártartási engedélyt adott. Ekkor a város lakóinak száma 3167 volt.
A századok folyamán voltak kiemelkedő jólétet biztosító időszakok, de voltak sok szenvedést és nyomorúságot hozó események is. 1411-ben Lazarevics István lett a város ura. 1427-től Brankovics György majdnem 20 éven át zaklatta a lakosságot. 1460-ban Albert herceg rombol, pusztít és gyilkol a városban. 1562-ben a Szatmárt ostromló török csapatok pusztítanak Felsőbányán is. 1567-ben ismét lengyel martalócok rombolnak. 1589-benh fosztogató katonaság gyújtja fel a várost. Az 1593-ban történt pusztítás volt talán a legnagyobb, amikor tatárnak öltözött (oláh) falusi csőcselék éjnek idején rohanta meg a várost a lakosság nagy részét legyilkolták, leégett a városháza és a templom. 1661-ben lengyel hadak, 1771-ben a tatárok rombolnak. 1710-ben a pestis 580, majd 1742-ben több mint 700 halottat visz el. 1780-ban nagy vízáradás, 1782-ben sáskajárás, 1783-ban nagy hó okozott gondokat a lakosságnak. Néhány mozzanatot ecseteltem, melyeknek külön-külön történelmük van és megkeserítették a felsőbányaiak életét.
1445 táján Hunyadi János közeledése reménysugarat gyújtott. 1452-ben tett látogatása Felsőbányán, városunk egyik máig is emlékezetes napjává vált. Megkedvelte a templom szép hangú orgonáját, melyet elkért a várostól és Zólyom várába vitetett, kárpótlás gyanánt pedig a város összes arany- és ezüstbányájának haszonbérét, – az urbura jövedelmet – a római katolikus templomnak ajándékozta. Ez a 19.század második feléig tartó jog óriási tőkét biztosított az évszázadok folyamán és végül ez alapozta meg a ma álló római katolikus templom építésének lehetőségét és később a zárda iskoláét.
1575 körül német és tót családokat telepítettek a bányaművelés fellendítésének céljából. Az 1580 körüli fejlődés idején a bányászok céh-testületekbe szervezkednek, ami megteremtette alapját a társ-pénztárnak (Bruder-láda).
Rudolf császár és király (1576-1608) Báthory Istvánnak adományozta a várost és viszályos évek következtek, míg a bányakerület I.Rákóczi Györgynek (1630-1648) jutott. A német katonaság, majd 1678-tól Veselényi Pál, majd 1686-tól a német Karaffa Antal zaklatták a várost. 1689-ben a Misztótfaluban kötött szerződés értelmében a bányák a kincstár tulajdonába mennek át. II.Rákóczi Ferenc (1704-1711) szabadságharcát kedvezően fogadták, ez az időszak ugyancsak egy külön fejezetet alkot városunk történelmében. A szatmári béke után ismét kezdődött a harc a gyűlölt kamarai tisztviselőkkel.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc segítése, a szabadságharcban résztvevő 72 felsőbányai a magyar hazafiságról tanúskodnak.
1876-tól megtartva régi címét – szabad királyi bányaváros – de elvesztve törvényhatósági jogát, Felsőbánya mint rendezett tanácsú város a vármegye közigazgatósági hatósága alá lett rendelve. A bányászat hanyatlott, kivándorlási hullám csökkentette a lakosok számát.
Az első világháború szenvedései, következményei, természetesen nem hoztak javulást. A második világháborúban a város fiatalságának színe-java, az a korosztály, akik tönkrevert, testileg és lelkileg megtaposott és megalázott háborús nemzet fiaiként kerültek elő a világháborúból, mindenüket elveszítve – akik megúszták a harcterek szörnyűséges poklát – hazakerülve reménykedtek a nyugalmasabb idők kilátásai után. Nem sok lehetőség kínálkozott számukra.

A város értelmiségi érdeklődését felkeltő, a lakosság igényeit kielégítő kimagasló megvalósításként emlékezünk a több mint 20 éven át megjelenő FELSŐBÁNYAI HIRLAPRÓL, 1896-tól kezdődően. Az egykori sajtóterméket ma már kórdokumentumként tartjuk számon. Ezt szeretnénk pótolni az augusztus 15-én megjelent és egyelőre kétheti rendszerességgel folytatódó FELSŐBÁNYA című kiadvánnyal, melyben magyar közösségünk gondjaitól, a kultúrális élet, helytörténet és sok más aktualitás szolgálná az olvasókat.

Az önök számára bizonyára az érdeklődés középpontjában a természeti szépségek leírása ugyanolyan fontos, mint a történelem. Egy nagy természetbarát több mint 100 évvel ezelőtt írta levelében: „valóban nincs több, vagy legalábbis kevés lehet olyan vidék, amely a természettől annyi sok szép, de csakis előttünk ösmeretes kirándulóhellyel lenne megáldva, mint Felsőbánya környéke. Nem hiába mondják, hogy itt lehetett egykor a paradicsom, hogy az Úristen Ádámot és Évát innen kergette ki, de tagadhatatlanul szép is a mi határunk, főleg nyárban…” – és mi erre büszkék vagyunk, hogy itt élhetünk, hogy mi is részesei lehetünk ennek a csodálatos természetnek. Az említett több mint 100 éves lap egyik számában olvashatjuk, hogy Hollósy Simon iskolájának összes növendékei kíséretében, a mintegy 60 főből álló nemzetközi művésztársaság ismét megörökítik vidékünk természeti szépségeit. Mielőtt azonban megemlíteném azokat a neveket, akik szivesen időztek ezen a tájon, hadd szóljak néhány szót a helyekről, melyek nem maradhatnak ismeretlenek, mert felhívják a figyelmet hivalkodó gyönyörűségükkel.
Felsőbánya egyik legszebb, legismertebb és leglátogatottabb kirándulóhelye a Bódi-tó, 731 méter magasságban a Feketehegy alatt húzódik meg. Az idők folyamán jelentős változások történtek, de a máig megmaradt szépségekről most nem ejtek szót, hiszen ezeket elsősorban itt önök már felfedezték. Egy másik különlegesség, a Kék-tó, a Bányahegy oldalában, mint európai, talán világ-különlegességként 565 méter magasan vonzza a látogatókat. A szelídgesztenye jelenléte – és sajnos kilátásba helyezett pusztulása – környező domboldalainkon, mint növényvédelmi rezervátum, valóságos ekológiai értékkel, tájesztétikai jelentőséggel hívja magára a figyelmet. A festőknek mindég kedvenc témái voltak a gesztenyefák. A távolabbi Gutin csúcsai, a Kakastaréj, az ország legbizarrabb helyszíni formációinak egyike, megjelenésében, vadságában, vonzóerejében, egyedülálló. Mindenekelőtt azonban a Bányahegy adja számunkra a csodálnivalót. A keresztül-kasul hasogatott, kivájt, összeomlott hegy oldalai, kráterszerű omlások, égbenyúló fekete sziklák, óriási görgetegek, annyira változatossá teszik, olyan sajátos képet nyújtanak, hogy minden alkalommal valami újat fedezhetünk fel rajta. A bányászat több évszázados múltját tekintve tudnunk kell, hogy az ércek, – arany, ezüst, réz, cink, ólom és sok más színesfém – fő lelőhelye a legrégibb időktől napjainkig mindég a Mons Medius, a Középhegy, vagyis a Bányahegy volt. A nép képzelőereje, az idők folyamán történt események gazdag mondavilágot teremtettek. A Bányapásztor, a Bányarém, a Bányászleány, nem hiányoztak a bányászok életének valóságából és meséiből.

Építészetünk jellegzetes volt és nem sajnos a múltat már alig lehet észrevenni. A szűk, tekervényes apró sikátorok, között meghúzódó egykori bányászházaknak már alig van nyoma. A város nevezetesebb régi épületei közül megemlítem a városházát, erős, tömör, barokk ízlésű, 1739-ben épült. A volt bányahivatal épülete jelenleg legromosabb állapotban van. A Korona vendéglőt és a Zárda-iskolát mindenki számon tartja. A város főterén foglal helyet, kis parkkal övezve a római katolikus templom, városunk legmonumentálisabb építészeti műemléke. 1847-től 1858-ig építették. Művészeti különlegességeire érdemes odafigyelni. A főoltárképet Lotz Károly festette, mig négy nagyméretű kép Franz Geiling és Carl Schellein festményei. Freskói csodálatosak.

Említettem a Mária Terézia idejében lakók számát. Fontos tudni azonban azt is, hogy az 1950-es évekig Felsőbánya nem haladta meg az 5000 körüli lélekszámot. Jöttek azonban a szocializmus merész évei, az úgynevezett fejlődés, de valóban az etnikai egyensúly megbontásának feladata és gyorsan 10 ezer fölé emelték a lakosságot, hozzácsatolva három falut is, melyekkel összesen 16.000 lett a létszám. A jelenlegi arányok, habár az utóbbi tíz év magyar lakosságának csökkenését mutatják, mégis városunkban 30 % feletti a magyar nemzetiség, a közigazgatási területen pedig csak 20%-al számolhatunk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *