Művészvilág Felsőbányán

Magazin Művészet Vidékünk

A híres Nagybányai Festőiskola közelében nem csoda, ha Felsőbánya méltó megbecsülésnek örvendve, kivette szerepét a képzőművészek elcsodálkoztatásában. A középkori hangulatot megörökítő kis város, a leggyönyörűbb táj és környezet, a világon egyedül itt található „legkékebb színű ég”, a gesztenyefák, a bányahegy, minden-minden, mi a szemnek, a művészi meglátásnak gyönyörű, az egyszerű szemlélőnek pedig gyönyörködtető, az megtalálható volt Felsőbányán.
Fontos ismerni az utókornak a híres festőművészek neveit, akik Felsőbányát úgy adták tovább a „világnak”, mint a természet egyik leggyönyörűbb foltját. Sajnos itt, nálunk nagyon kevés alkotás maradt. Mindenképpen, akinek Felsőbányát ábrázoló képe van, bárhol a világon, az büszke lehet rá.


Neves művészettörténészek igen sok mindent örökítettek meg a Felsőbányán megfordult művészekről, azok tevékenységéről, alkotásaikról. Nem csak a nagybányai művésztelepről lehet köteteket írni, hanem a Felsőbányán letelepedett, vagy legalább többször megfordult, alkotókról. Réti István: A Nagybányai Művésztelep című terjedelmes munkájában találunk némi utalást a felsőbányai tevékenységre is. Legtalálóbban úgy gondolom Murádin Jenő foglalta össze ezt a témát egy külön kötetben.
A festők szerették Felsőbányát. Mégis kevesen váltak felsőbányaivá, kevesen „ragadtak” itt, talán éppen a nagybányai művésztelep vonzásköre miatt. Popp Aurél házat és műtermet épített, kertet vásárolt, de nem állandó lakosa volt a városnak. Nagy Károlyné – Hajós Ilona volt talán a legmaradandóbb művész.
Jurecskó László írja: „ A nagybányai festészet története megismerésének egyik állomása volt az 1992 decemberében és 1993 januárjában Miskolcon a Mission Art Galéria által szervezett kiállítás, illetve a megnyitót követő tudományos konferencia”. A kiállítás és az alkalomhoz illő kiadvány: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig, új szempontokkal kívánta gazdagítani az utóbbi időben nivellálódó Nagybánya-képet.
Jurecskó László a húszas évek közepén Felsőbányán tartózkodó művészek között említi főleg Aba-Novák Vilmost és Patkó Károlyt, valamint Boldizsár Istvánt, akinek személyével foglalkozik többet, és Ziffer Sándor hatása alá sorolja, majd a harmincas években Mikola András által használt szálkás modorhoz hasonló festésmódját említi. Aba-Novák felsőbányai korszakának felderítése a magyar művészettörténet nagy feladata marad. Patkóék mellett dolgozó Korda Vince neve is felmerül az 1922-1924 közötti években. Nagy Oszkár, a nagybányaiak közül kirekesztettként van említve. Valóban Felsőbányához kötöttsége szerencsére meghozta gyümölcseit, hiszen Nagy Oszkár Felsőbányát ábrázoló festményei, ha mind kevesebb is, de az itteni festészet remekművei közé tartoznak. A felsőbányai „újklasszicistákat” említve, hatásuk alá kerültekként említik Jándi Dávidot, Mund Hugót, Klein Józsefet, majd Pászk Jenő esetében kimutatható stílusrokonságok mellett az Aba-Novák hatás kerül előtérbe.
Természetes, több helyen leírt dokumentumból ismeretes a Hollósy Simon és iskolájának közös látogatásai Felsőbányán, főleg a Bódi-tónál, ahol sokat dolgoztak, alkottak, közös mulatozással körítve a hasznost a kellemessel. Talán nem volt Nagybányán alkotó festőművész, aki nem látogatott legalább néha-néha Felsőbányára is, hogy legalább egy-két munkájával örökítse meg a híressé vált környezetet.
A felsőbányai művészeti tevékenység éveiből T. Karácsony Emmy mentett meg számunkra néhány mozzanatot: Pirk Jancsit és Jakab Anikót említi nagy szeretettel. “Reggel neki a festésnek! Milyen szép az a Felsőbánya! Mindig csodálkoztam a Svájcba rohanó embereken, amikor nekünk itt van egy Felsőbányánk, amelyet olyan kevesen ismernek. Festettünk egész nap, persze ebéd nélkül, mert ki fog azért lemenni a hegyről? Estére két-két képpel vonultunk haza, nagyon éhesen. Menjünk a vendéglőbe! Mire leértünk kilenc óra volt. – Mi van vacsorára? – Kérem, már minden elfogyott – felelte a pincér. Letörés. – Rántottát hozhatnék még. Éljen! Eszünk rántottát! A bor jó volt. Akkor toppant be Papp Aurél. Meghallotta, hogy ott vagyunk. Körülültük. Csak aki egyszer egy órát töltött fehér asztalnál Papp Auréllal, az tudja igazán, hogy mennyi kedvesség, szellem volt abban az emberben. Szép Ady-fej, csillogó szemek, szikrázó humor. Boldog vagyok, hogy ismerhettem. Huszonöt év barátsága kezdődött akkor közöttünk. Életsugárzó, csupa láng ember volt Papp Aurél. Parázsló szemű, szikrázó szellem. Teremtő ember a legjavából. Harcos, kemény egyéniség. Igazmondó. Sokszor súlyosan ráfizetett erre, de soha meg nem alázkodott, ha tudta, hogy igaza van. Sokszor volt goromba. (Velem csak egyszer a negyedszázados barátságunk alatt. De mikor beláttam, hogy igaza van – megcsókolta a kezemet.) Bölcs volt és rapszodikus egy személyben. Drága, csupa szív Papp Aurél! Kezében borospohárral kifogyhatatlan volt a múltidézésben. Csüggtünk rajta. Egyik nap meglátogattuk Pirk Jancsival. Festett a verandáján. Persze nem zavartuk, felmentünk a kertjébe a hegyoldalon. Három terasz volt a hegybe vágva. A középső fantasztikus pogány áldozóhely szabad ég alatt: az ő híres flekkensütője. Papp Aurél még a mókáiban is nagyvonalú volt. A flekkensütője is monumentális – hát a képei és szobrai ne lennének azok? Másnap esőre ébredtünk. Jaj! Pipáltak a hegyek, párában az egész Felsőbánya. Jancsókánk már reggel eltűnt. „Nő van a dologban” – súgtunk össze reménykedve, mert Jancsit mindig sajnáltuk a magányosságáért. Mentünk az esőben hárman. (Ha ki lehetne menni belőle!) Fel a szerpentinúton. Ködös álomvilágban jártunk. Ibseni hangulat. Egyik kanyarnál esernyő alatt festőállvány. Rajta a vászon és előtte Jancsi. A kép félig védve az ernyő alatt – de szegény kis barátunk csuromvizesen festett a szitáló esőben. Hanem a képe gyönyörű volt. Abszolút művészi. A bepreckelő eső egy kicsit összemosta a színeket, ami valami álomszerű finomságot adott neki. Jancsóka újra remekelt…”
Milyen jó megtudni egyet-mást azokról a nagyszerű emberekről akik igazán szerették Felsőbányát, emlékeik habár időlegesek, de kedvesek maradtak mindég számukra.
Papp Aurél igencsak szűkszavú volt a Felsőbányán töltött éveivel kapcsolatban „Ez is élet volt…” című könyvében. Háza most is áll. Kertjét, a „monumentális flekkensütőt” elvitte az idő. Ott halad a kapniki út, másik része már beépítve, elfeledte nagy egykori tulajdonosát.
Híres alkotók sokaságát vonultattam fel, akiknek nevei nélkül a felsőbányai arcképcsarnok nem lenne teljes. Néhányan közülük, hiszen ki tudja hányan lehettek, az elmúlt évszázadok, évtizedek folyamán. De még tudunk néhányat. Legalább akikről tudunk, lehetőleg ne maradjanak ki: Glatz Oszkár: remete módra elvonuló, magányosan dolgozó művész, Maticska Jenő és bohém diáktársasága. A Ferenczy család huzamosabb ideig tartó többszöri ittléte, a vadászathoz is szenvedélyesen vonzódó Mikola András. A Felsőbányára elvonult Litteczky Endre „napsütésben fürdő” képsorozataival. 1922 után beszélünk az itt alakult baráti közösségről, a felsőbányai művésztelepről: Litteczky, Pirk János, Nagy Oszkár, Krausz testvérek, Romulus Ladea, Iritz Sándor, Róth Ferenc, Zibor Ernő, Udvardy Ignác. Papp Aurél vonzáskörében még emlegethetjük az őt látogató és itt alkotó Tóth Gyulát, Boca Epaminondát. De gyakran látogatták őt Debrecenből Félegyházi László, majd Krizsán János, Kiss Károly, Gáll Ferenc.
Kiváló művészvilág. Nagy nevek őrzik és közvetítették a város hírnevét szerte a világon. Jelenleg a művészeti életről a múlt felfele ívelő szintjén nem beszélhetünk. Talán a szorosan elmúlt néhány év kezdeményezései által helyreáll a valódi kép szeretet, vonzása. Véső Ágoston „táborozásai” a Hollósy kezdeteket juttatják eszünkbe. Felsőbánya értéke mindenképpen nőni fog továbbra is a képzőművészeti alkotások által. Ki tudja merre… az újkapitalista világban, majd egyszer kialakul a szép iránti szeretet is, lehetőség nyílik festőkolóniát fenntartani ezeken a gyönyörű, még nem eléggé megbecsült, de egyedüli szépségeiben fürdő tájakon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *