Rabok a bányában

Társadalom Travel Vidékünk

A 20. század ötvenes éveinek elején, az államhatalom szégyenteljes húzásaként vált lehetővé, hogy rabtábort létesítettek a Bányahegyen, politikai elítéltek kínzására, szögesdrót kerítéssel és fegyveres őrökkel. A hegy, mely a város történelme során menedéket jelentett az üldözötteknek, akkor szégyenszemre rabtartói börtön-funkciókkal lett felruházva, ahol gazdák, tanítók, orvosok, mérnökök, papok, az értelmiség kiváló egyéniségei egyformán törték a kőzetet és végezték a bányaművelés legnehezebb munkafázisait, fegyveres őrök felügyelete mellett. Ez a rész fekete foltként szerepel mai napig a Bányahegy történetében. A diktatúra ideje alatt nehezen lehetett volna valakit faggatni az ott történtekről. Manapság sem nyilatkoznak szivesen Felsőbányán, nehéz megtudni, hányan vesztették életüket, és sínylődték meg a nehéz éveket. Akik megmenekültek és még életben lévők, már kevesen lehetnek és a hallgatást választják inkább a borzalmas idők szenvedéseiről.
De mégis… – vannak akik megszólalnak, hiszen ezt a sötét történelmet nem lehet letagadni, megsemmisíteni, a föld alá seperni:
Dokumentumok bizonyítják a borzalmakat, melyekkel ember az emberrel szállt szembe és elnyomó, hihetetlenül pokoli körülmények között küzdöttek a rendszer „ellenségei”, a kiszolgálói felügyelet, sanyargatás, kínzás és kivégzések hozzájárulásával.
Olyan dokumentumok kerültek napvilágra, vagy olyan emberek vallomását, emlékezéseit idézhetem, melyeket az utóbbi évek bátorító nyíltsága tesz lehetővé, a több évtizedes kényszerhallgatás után.
Megerősíti az elmondottakat az a 2008-ban megjelent Levéltári folyóirat cikke, melyből a Felsőbányán tartózkodó politikai foglyok megsemmisítéséről olvashatunk részleteket. (1)
Fontos aláhúzni, hogy ezekben a bányákban folytatott munka titkosított volt, a személyzet nagy része nem volt szakképzett, legtöbb politikai fogoly értelmiségi volt. Maga a törvénykezés, ami a munkalágerek és kolóniák működését szabályozta esetleges volt, titkosított, vagy különféleképpen értelmezett, a Szekuritáté szükségleteinek függvényében, a „nép ellenségeinek átnevelése” céljából.
A felsőbányai munkatábort egy régi “ólombányában” létesítették, melyről első ízben már 1376-ban történt említés. A város bányatevékenységét, az első írásos megnevezés idejéből kell keresni. I. Károly király 1329-i kiváltságlevelében kedvezményeket adományozott a lakosoknak. A város latin elnevezése „Mons Medius”, vagyis „Középhegy” volt. Ettől az időponttól számítva a lakosság sorsa a bányászathoz kötődik, évszázadokon keresztül „Rivulus Dominarum”, azaz a mai Nagybányával, szabad királyi várossal együtt.

Érdekes, hogy következetesen ólombányát emlegetnek a dokumentumok, ezek alapján pedig kutatók, vagy szakemberek is átveszik az ólombánya elnevezést. Ennek ellenére azonban közismert, hogy a felsőbányai bányaüzem, a nemes- és színesfémek lelőhelye volt. Arany, ezüst, réz, cink, ólom gazdag kincstára. Ezen ércek kibányászása történt abban az időben is, amikor a politikai foglyokat kényszerítették a föld alá.
(Részlet – Hitter Ferenc: Könnyező aranytelérek – című monográfiakötetéből)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *