Schmidt Sándor Városunk jeles szülötte

Hírek Magazin Vidékünk

Schmidt Sándor Felsőbányán született, 1882. márc. 12. Oklevelét 1904-ben a selmecbányai akadémián nyerte. Szolgálatát 1902-ben a nagybányai állami bányászatnál kezdte, majd 1904-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. kötelékébe átlépve a Zsil völgyében működött. 1905-ben Dorogon volt üzemvezető, 1911-ben ugyanott bányaigazgató. 1933-ban Magyarországon elsőként elnyerte a bányamérnöki doktori fokozatot. Schmidt Sándor elévülhetetlen érdemeket szerzett a dorogi szénmedence felvirágoztatásában, de a kommunista diktatúra koholt vádak alapján letartóztatta. A kiváló bányamérnök élete a börtönben ért véget 1953-ban. Bátor volt, magyar hős. A vállalat élén eltöltött közel három évtized alatt újra Dorog lett a szénmedence központja. A szénbányászat fejlesztésére 1915-ben benyújtott terve tartalmazta a munkásság, a tiszti és mérnöki állomány elhelyezésének megoldását is, a bányászokat és a tisztviselőket a központi fekvésű, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező Dorogon kívánta letelepíteni. Elképzeléseinek megfelelően 1916-ben egyszerre kezdték meg a Tisztviselőtelep és az Újkolónia építését. A település 1919-ben nagyközséggé vált, a lakosságszám pedig Schmidt igazgatósága alatt kétezerről nyolcezer főre emelkedett. A korábbi vizenyős völgyet munkástelepek foglalták el a vasút mentén, felépült a legtöbb mai közintézmény. 1951 őszére nyilvánvalóvá vált, hogy sem az ország természeti adottságai, sem a bányák technikai elmaradottsága nem teszi lehetővé, hogy megteremtsék a „vas és acél országát”. A mindenre kiterjedő ellenőrzés egyre fokozódott, politikai utasításra megkezdődött a bűnbakok keresése. Ennek részeként indult meg 1952-ben azon nagyszabású mérnökper előkészítése, amelynek során 1953. március 3-án több kiváló bányamérnökkel együtt dr. Schmidt Sándort is letartóztatták. Életének ezen szakasza tragikusan ellenpontozza a kiváló bányamérnök pályáját és szakmai eredményeit. 1953. március közepére a 71 éves szívbeteg bányamérnök egyre nehezebben viselte a vizsgálat során alkalmazott kényszerítő eszközöket, mind a kihallgató, mind a zárkaügynök jelentésében folyamatosan romló egészségi állapotáról olvashatunk. A kihallgatások alatt többször öntudatlan állapotba kerülő szakembert azonban nem tudták megtörni: azt ugyan „beismerte”, hogy a rendszer ellensége volt, azt azonban mindvégig tagadta, hogy hamis szakvéleményt adott volna. Az orvosi jelentés szerint Schmidt Sándor 1953. május 31-én halt meg a Mosonyi utcai rabkórházban. A Budapesti Országos Börtön kimutatása szerint az Új Köztemető 301. parcellájában (6. sor, 24. sírhely) temették el – máig jeltelen sírban nyugszik. Kovács Lajos több írásában olvashatunk Schmidt Sándor végtelen művészet pártolásáról, több olyan tettéről, ami Dorogon történt bányaigazgatói, majd polgármesteri ideje alatt az építészet fejlődését, a kultúra ápolását szolgálta. “Schmidt Sándor – aki ennek az írásnak az alanya (most még ki nem mondható hőse) – született sikerember. Sorsának alakulása mégsem a sikerembereké. Egész életében azt csinálta, amihez értett, s mert értette, egyre több sikert ért el. Éppen ezzel nem volt szerencséje: olyan oldalon állt, ahol az utálat halálos veszedelemmé lett. Nem is élte túl. A sikereit sem, saját életművét sem. Azok közé hajították a történelem szemétdombján, akik közül szinte senki sem képes a feltámadásra. Felismerhetetlenné és némává dermedt az időben. Ki meri hántolgatni a mocskot? Ki meri újragondolni a történteket?” “Halálától kezdve évtizedekig csak kapitalistaként, bányászokat kizsákmányoló, szociálisan érzéketlen uraságként határozták meg a bányaigazgatót. Jobb volt hallgatni róla, mint tisztázni értékeit, tévedéseit. Senki nem elemezte cselekedeteit, munkáját, eredményeit, rövidlátását vagy elvakultságát. Egyszerűbb volt azonosítani az uniformizált profithajszolókkal. Ebből a kelepcéből egy halott ember emléke nehezen tud kitörni.” “Könyveit, írásait le kell porolni, gondolatait újra végiggondolni. Aztán el kellene csodálkozni, milyen arányban vannak egymással a teremtett értékek a rájuk dobált sárral!” – írja Kovács Lajos. Talán ma már mindenki ismeri hatalmas értékteremtő tevékenységét és méltó elismerésként a nagy nyilvánosság előtt állíthatunk emléket a tudós, művelt, másokat és választott szülőföldjét szerető embnernek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *